300 hosszú kilométer az új My Small Community EPvel

Ma délelőtt azzal a gondolattal ültem fel a Nyíregyháza felé robogó Intercityre, hogy na, ma jól meghallgatom az új Story of the Year albumot. A harmadik számig el is jutottam, aztán eszembe jutott, valahogy hogy szól ehhez képest az új Community anyag, mert eddig csak otthon hangfalon hallgattam még, igazi, FASZA füllhallgatóban még nem. Vettem tehát csodaszép Audio-technica monitor fülhallgatónkat, és nekiálltam.

Nos, az első fél perc után kiderült, hogy ez sokkal jobban szól mint a SotY (aztán később az is, hogy szinte minden zenémnél jobban szól - egyedül a John Mayer-Continuum albumon éreztem azt, hogy na, itt szépen hallok mindent, tisztán, felfoghatóan, etc )

Sokszor van úgy, hogy zenét hallgatok, és megborzongok egy egy szépen elénekelt szó, egy szépen lefogott hang hallatán. Ezen 5 szám alatt ez a borzongás folyamatos és múlni nem akaró libabőrként jelentkezett az Intercity klíma és fűtőberendezéséből kiáradó 40 fok ellenére is.

Vicces hogy míg másél éve csak és kizárólag egy egész maszlagként voltam képes zenét hallgatni, mennyire megváltoztak, mennyit fejlődtek az érzékeim. Egy szépen eljátszott szóló, egy jókor megütött cin, egy mocskos üvöltés Undostól, és komolyan mondom, majd lefosom a bokám.
Én valahogy mindig úgy vagyok egy zenekarral, hogy nem azt nézem mennyire jó vagy rossz, mennyire trendi vagy nem, a lényeg, hogy nekem adjon valamit. Adjon kellemes perceket, adjon aláfestést egy kellemes sétához, egy késő esti elmélkedéshez, egy szerelmes pillanathoz, esetleg segítsen levezetni a bennem nagyon sokszor felgyülemlett dühöt vagy bánatot.
És az a legjobb, hogy az MSC pontosan ilyen. Nem mondom hogy folyamatosan, de rendre előveszem, néha csak 1-1 szám erejéig, és ismét konstatálom hogy a kurva életbe, Undosnak mennyire jó hangja van és kapja be :)

Azon is gondolkoztam útközben, hogy vajon milyen zenekarhoz tudnám ezt akár a magyar, akár a külföldi zenei színtéren hasonlítani. Aztán rájöttem hogy semmilyenhez :) (bár lehet ez az én szegényes zenei ismereteimről árulkodik) Van ami hasonlít ehhez vagy ahhoz, de összességében annyira egyedi és magával ragadó az egész, hogy ahogy elkezdi hallgatni az ember csak sodorja sodorja magával a zene, és egyszerűen nem lehet nem szeretni.

Egyszerűen olyan kombináció ez, amihez hasonlót nem nagyon láttam még. Tóth és Horváth egyszerűen annyira kiegészítik egymást a zenekarban, mint egy férfi és egy nő egy tökéletes kapcsolatban.Zseniális. MC mindig hozza az állandó szintet (bár bevallom az úton hazafelé olyanokat fedeztem fel a dobos részekben amiket hangfalon meg sem hallottam de valami iszonyatosan el vannak találva). Undosról nem írok semmit, mert már akkora lesz az arca, hogy nem fog beférni az ajtón. Mátéval kapcsolatban bevallom elég szkeptikus voltam, hogy majd túlcifrázza a dolgokat, és inkább talán a kevesebb több lenne néhol, de így összességében kiderült, hogy nem volt okom az aggodalomra. A fretlesses részek pedig sokadik hallgatásra már annyira tetszenek, hogy ihaj. És ha ez nem lenne elég, a szövegek is eszméletlen jók.

Az a baj, hogy én úgy érzem, hogy ez a kombinációja a zenének és tehetségnek már túl sok ennek a kis országnak. Egyszerűen nem érzem, hogy lenne olyan közönség, aki képes lenne ezt felfogni és értékként kezelni.

Úgy vagyok ezzel, mint Marty McFly mikor visszament a '80as évekbe, és a gitározás előtt bemondta, hogy erre még nem vagytok felkészülve. És tényleg nincsenek.

És ezen agymenés összegzéseként: Aki nem ismeri el a Community-t (nem kell szeretni, csak elismerni) az vagy egy agyatlan fasz, vagy egyszerűen csak irigy (és ez utóbbi kategóriában vannak többen)

Még annyi kis személyes megjegyzés: légyszi ne hanyagoljátok el a zenekart. Mert nagy kincs van a kezetekben, Hogy ki mennyit fog fel belőle, az legyen a saját szoc problémája.